Lovak bértartása

Lovas oktatás

Póni lovas oktatás

Fogathajtás

Horgásztó

Íjászat

Golfpálya

Galéria

Elérhetőségeink





Üdvözöljük honlapunkon

A Gazsó Tanya Lovassport Egyesületet 2008. júniusában alapítottuk a gyermekek és kikapcsolódni vágyók nagy örömére. Küldetésünk a gyermekek és felnőttek megismertetése a lovassportok szépségével, a környezettudatosság szellemében.

Feladatunk az egyesület vezetése, működtetése mellett a környezetünk tisztán tartása és annak megóvása. Ezért évente kétszer szedjük a szemtet a szomszédságunkban lévő erdőkből, és augusztus elejétől a parlagfű virágzásának végéig írtjuk a legelőinken.

Mint a fent leírtakból is látszik az egyesület tagjainak fontos az egészséges tiszta környezet, mert aki a lovaglást választja sportnak, hobbinak annak fontos, hogy ne nyakig gázoljon a mások által lerakott szemétben. Ehhez viszont minden kéz kevés, így a felajánlott segítséget mindig szívesen vesszük.